Keményen Kritizálta Kissinger Európát
Összefoglaló Alig másfél évvel a kínai nyitást elemző, már 2. kiadását élő Kínáról című könyve után, itt a 92 évesen is aktív politikai elemző legújabb műve! Henry Kissinger (1923-) amerikai Nobel-békedíjas diplomata és politikus, a 20. századi amerikai külpolitika egyik legbefolyásosabb formálója. Előbb az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója, majd külügyminisztere volt Richard Nixon és Gerald Ford elnöksége alatt, de több későbbi elnök mellett is dolgozott tanácsadói minőségben. Legújabb könyvében a 21. század sürgető történelmi kihívására keresi a választ: hogyan lehet az ideológiai szélsőségek, az ütköző történeti víziók és a gyorsuló technicizálódás világában közös, a békét biztosító világrendet kialakítani? Merre tartunk? A nyugati világ fölé kerekedik-e a gazdaságilag erősödő kelet? Könyv: HENRY KISSINGER - VILÁGREND. Ha igen, mindez békés folyamat lesz-e? E kérdések megválaszolásához a szerző kétezer év történetén kalauzol át, hogy elérkezzen a mai, változóban lévő világrend-koncepcióig, majd könyve utolsó harmadában a következő fél évszázad várható kihívásait is felvázolja.
Könyv: Henry Kissinger - Világrend
Sok német politikus felismerte azt, -ez főként német érdek- hogy Németország nem képes globális játékosként szerepelni az EU nélkül. Az ő -akár globális hatalmuk csak és kizárólag az EU szintjén alkalmazható, ők tudják ezt a legjobban, két elveszített világháború után nem lesznek olyan barmok, hogy harmadszorra is nemzeti szinten igyekezzenek politizálni a globalizálódó világban. Most nem említeném hogy délen milyen érdekei lennének még az Uniónak. Kár, hogy Kissinger ezeket nem sarkította jobban ki, de ennek felismerésében hozzájárult, legalábbis részben és inkább csak megerősített. Végül is Kissinger az amerikai érdekeket tartotta szem előtt könyvének megírása során és ezzel nincs semmi baj, végtére is ő (volt) az egyik alakítója ennek a világrendnek.
És ha már konklúziók, sokszor úgy éreztem, Kissinger sem igazán tudja, mi lenne a megfelelő lépés. Rendkívül sajnálja, hogy korunkban a vesztfáliai rendszer teljesen elhalni látszik, de nem látja, hogy a helyére lépő alternatívát miként lehetne olyan irányba terelni, ami a nyugati emberiségnek is jó (nem csak mondjuk az iszlamistáknak).