Kosztolányi Dezső: Krúdy Gyula
Vagy egy asszony alszik odabenn csöndesen, és valakiről hosszasan és édesdeden álmodik. Vagy talán egy kép függ a falon, a bezárt ablak mögött, valakinek a képe, akinek kedvéért örökös homályba borult a szoba… Szindbád így bandukolt végig a csöndes városon, és egy utcasarkon hirtelen megállott, mert a közelben megszólalt egy öreg, pohos toronyka harangja, és mély hangon beleszólt a délutáni csöndbe. És mindjárt ezután valahol, valamerre katonák trombitáltak, és Szindbád sétapálcáját, mint egy kardot, hóna alá kapta, és bokázó, friss lépésekkel indult most már az A. A hídon krúdy gyula. Marchali-féle cukrászbolt felé, mint egykor hajdanában… Hátranézett, hogy miért nem csörögnek sarkantyúk a sarkán. A. Marchali… A betűk aranyozása persze lekopott régen, de a dohányszínű függönyök az ablakon még a régiek. A sáros út a régi híd felé kanyarodik, és a hídon csöndesen gurul egy szamaraskordé. Nagyfülű, kis szürke csacsi vékony lábszáraival serényen 53 bandukol a kordé előtt és piros szalag van a nyakában. Szindbád tűnődve áll a cukrászbolt előtt, vajon bemenjen-e dicsősége, boldog szerelme színhelyére?
A Hídon Krúdy Gyula
Negyedik út Szindbád, a hajós, midőn közeledni érezte halálát, elhatározta, hogy még egy utolsó utazásra indul, mielőtt elhagyná a sztambuli bazárt, ahol egy régi szőnyegen üldögélve, pipáját szívogatta. Eszébe jutott fiatal korából egy város - völgyben és piros háztetőkkel, ahol a barna híd ódon ívei alatt színes kavicsok felett vágtat egy tiszta kis folyó, és Szindbád a híd kőpárkánya mellől álmodozva nézte a messziségben alvó kék erdőket... Ide kívánkozott még egyszer Szindbád, mielőtt utolsó pipáját kiszívta volna a régi szőnyegen; a kék erdőket látni a messziségben, és a híd lusta ívei alatt serényen utazgató folyót. Krúdy Gyula: Szindbád utazásai - hangoskönyv - YouTube. Egy kőszent áll valahol a hídon, látni lehet onnan a kis cukrászboltot dohányszínű függönyeivel, valamint kopott, aranyos betűivel: A. Marchali, mondják a töredezett betűk a boltocska felett, ahol Szindbád egykor sarkantyúját pengette, és a háromlábú biliárdasztal felett dákójára támaszkodva, kecsesen, könnyedén és ábrándosan álldogált, mert a cukrásznénak barna szeme, barna haja volt.
Magányos hősei nosztalgiával gondolnak ifjúságukra, és az eltűnt idő nyomába erednek. Az emlékezésben álomszerűen olvad egymásba a múlt és a jelen: "Szindbád, mert nem volt feledékeny ember, egyszerre mindenre emlékezett. " Ebben a varázslatos időtlenségben megszépül a XIX. század végi magyar világ. Az idealizálás egyik legfőbb eszköze Krúdy műveiben a lírai nyelvezet: "Esős tavaszi délután - a liget fái messzire ködben, árnyban úsznak, alkonyat felé Szindbádnak levelet hozott a posta. " Így kezdődik a Női arckép a kisvárosban című novella, Szindbád harmadik útja. A történetben Szindbád már maga is múltbéli figura. Útra kel, hogy újraélje saját korábbi történetét a jelenben. Szindbád emlékei szinte mindig a nőkhöz, régvolt szerelmeihez fűződnek. Azért utazik, hogy felkeresse őket. Ám eközben mégis tudja, hogy a régi boldogságot nem lehet újra átélni, mint ahogy az életet sem lehet megismételni. Szindbád sohasem ér révbe, ezért folyton útra kel. Krudy gyula a hídon . Ebben a történetben Szindbád a 30. születésnapján levelet kap tíz évvel korábbi szerelmétől, Lenkétől.