Sevillai Borbély
Rossini legnépszerűbb operája az 1816-ban Rómában bemutatott A sevillai borbély. Híres nyitánya eredetileg az Aureliano Palmürában című operához készült, innen kis módosítással átkerült az Angliai Erzsébetbe, míg végül a Beaumarchais darabjából tizenhat nap alatt írt opera az élére került. Mindez persze lényegtelen, mert a végeredmény: remekmű. És ahogyan az a remekművek esetében lenni szokott, nem lett azonnal siker, csak a premier után öt évvel kezdte meg világhódító útját, amely azóta is tart. A zenetörténet Rossini virtuóz dallamkezelését tartja igen nagyra. Fidelio.hu. Abban a korban az énekesek voltak az opera mindenható sztárjai, akik önkényesen, nemegyszer a felismerhetetlenségig variálták a dallamokat az ékítményekkel. Rossini a kották rögzítésével ennek elejét vette, zsenialitása révén mégis nagy lehetőséget biztosított az énekeseknek, hogy csilloghassanak. Rossini a bel canto stílus úttörője. Sokféleképpen magyarázzák, miért hagyott fel élete derekán a komponálással. Egyesek szerint egyszerűen csak lusta volt.
Fidelio.Hu
vígopera, magyar, 2009. Szerkeszd te is a! Küldés Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat! Értékelés: 2 szavazatból Almaviva gróf Sevillában meglátja a szépséges Rosinát, és azonnal beleszeret. De nem könnyű a lány közelébe férkőznie, mert Rosinát öreg gyámja, Bartolo doktor őrzi a házában. Szerencsére a gróf összetalálkozik Figaróval, a ravasz sevillai borbéllyal, aki remek tanácsokat ad neki. A gróf kétszer is bejut Bartolo házába: először katonaként, de így nem jár sok sikerrel. Másodszor már azt hazudja, hogy Basilio, a lány énekmestere beteg, aki őt küldte maga helyett. Az "énekórán" Rosina és Almaviva megtervezik a szökést. Bartolo azonban rájön a cselre, kirúgja az áltanár Almavivát, és azt hazudja Rosinának, hogy udvarlója hűtlen volt. A lány erre kétségbeesésében egész szökési tervüket kifecsegi. Míg Bartolo hívja az őrséget, Figaro és Almaviva beosonnak a házba.
Mert ahogyan a mű klasszikus, a rendezői elképzelés is egy klasszikus helyzetet teremt: színház a színházban. A színházban senki sem az, aki a valós életben, hiszen szerepet játszik, ebben az operában pedig senki sem lehet az, aki, mert akkor nem érne célt. Bartolo nem téveszthetné meg Rosinát, akit nem szerezhetne meg végül Almaviva... Mindez hűen követi azt a gondolatot, amit Rossini ebben a remekművében mondani akart... Halasi Imre további gondolatai a Színházi Esték aktuális számában olvasható Lejegyezte: Kornya István Fotók: Bócsi Krisztián Forrás: Miskolci Nemzeti Színház