Kinek A Szavai Ezek: &Quot;Hittem Szép Szavadnak: Mégis Megcsalál.&Quot;?
Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Gyönyörű és szomorú versek a reményről. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet.
- Gyönyörű és szomorú versek a reményről
- Digitális tyúk - A reményhez - Örkény Iram
- Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez
- Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez - verselemzés, video
Gyönyörű És Szomorú Versek A Reményről
Csokonai 21 éves volt, amikor megismerkedett Vajda Juliannával, egy gazdag komáromi kereskedő leányával. Kapcsolatuk 9 hónapig tartott, és elég mély nyomokat hagyott a költőben ahhoz, hogy egy egész, Lillához szóló szerelmi versciklust ihlessen. A Reményhez Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez. Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt.
Digitális Tyúk - A Reményhez - Örkény Iram
Hirdetés Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez verse. Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Digitális tyúk - A reményhez - Örkény Iram. Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet.
Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez
Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez - Verselemzés, Video
Csokonai Vitéz Mihály A Reményhez című verse 1798-ban keletkezett és Csokonai 1803-ban válogatta be a Lilla-dalok közé. Ebben az időben gyűjtötte kötetbe és rendezte sajtó alá a Lilla-dalokat, és a ciklus végére tette a költeményt, a poétai románc lezárásának szánta. (A versfüzér csak a költő halála után, 1805-ben jelent meg. ) Nyolc hónapnyi boldogság jutott osztályrészül a költőnek Lilla szerelme révén, ekkor elfelejtette csalódásait, kudarcait, társadalmi kitaszítottságát. Aztán jött a tragikus fordulat: Vajda Juliannát apja férjhez adta egy kereskedőhöz, és Csokonai reményei ezzel végleg széfoszlottak. A víg poéta mítosza ettől kezdve már csak ábránd volt: a játszi, könnyed, boldog kis versek korszaka véget ért, az álomvilág összetört. Ekkor írt versei a szerelmeseket elválasztó rend kegyetlenségéről, a költői és szerelmi remények együttes meghiúsulásáról szólnak. A kecses, játékos rokokó költészet azért nem volt már hiteles Csokonai számára, mert eltűnt szívéből az az örömérzet, amit a rokokó kifejez.
Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek! Ady Endre: Sorsunk Van az életben egy-egy pillanat, Erősnek hisszük szerfelett magunkat. Lelkünk repül, száll, magával ragad, Bús aggodalmak mindhiába húznak. Csalóka álmok léghajóján A vihar szépen fellegekbe tüntet, Míg lenn a földön kárörvendő, Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket. Hogy nem várunk már semmit a világtól, Leroskadunk bánat terhe alatt, Szívünk mindenkit megátkozva vádol. Míg porba hullva megsiratjuk, Mi porba döntött – sok keserü álmunk, Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen, Míg testet öltött fájdalmakká válunk.